Jellegzetes karácsonyi csemege a szaloncukor, amelyből ma nagyon sokfélét vásárolhatunk.
XIV. századi francia édesség a kizárólag nálunk népszerű szaloncukor őse. Sok kis műhelyben még a második világháború után is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt.
Akár hungarikum is lehetne a szaloncukor, amelynek készítésével a XIX. század első harmadában kezdtek foglalkozni a magyar cukrászok.
A fára akasztható, selyempapírba és csillogó sztaniolba csomagolt édességet azóta is kizárólag a magyarok készítik. Ha a világban bárhol szaloncukorral találkozunk, az feltehetően Magyarországon készült, s ha mégsem, akkor előfordulása csak az ott élő magyaroknak köszönhető.
Pedig a fondantcukor - túltelített oldatból kikristályosított cukormassza -, amely minden szaloncukor őse és alapja, Franciaországból származik. Első említése a XIV. századból maradt ránk. Innen vitte a XVII. században Berlinbe egy oda települt francia cukrász az akkor már népszerű csemegét. Más források szerint a törökökkel Magyarországra érkezett édességkészítők kínálatában már ott volt a gyümölcsökkel ízesített fondant-szerű cukorka, de legfőképpen a sörbet, a fondanthoz hasonló, higított cukormassza, esetleg gyümölcsökkel dúsítva, hidegen szervírozva: amit ma vizes fagylaltként ismerünk.
Mégis, ha a fondant magyarországi elterjedését kutatjuk, arra találunk adatokat, hogy német bevándorló cukorművesek hozták magukkal a fondantkészítés tudományát. A XIX. század első felében már ismerték és készítették a fondant alapú cukorkákat, például a Wikus-féle üzemben - tudtuk meg Borsódy Mihály szakértőtől.
Hogy mikor lett a fondantból szaloncukor? Nos, erre nincs pontos adat. Az azonban tudható, hogy a fát díszítő szaloncukor valamikor a XIX. században jelent meg az üzletekben.
A század második felében már keresett karácsonyi idényterméke volt a hazai cukrásziparnak. Akkoriban természetesen kisüzemi körülmények között, kézi munkával, szabad tűzön, lábasokban főzték a fondant-t. Hűtötték, majd újból felmelegítették, ízesítették, formába öntötték, csomagolták. Az első fondant-t készítő gépeket a híres Stühmer csokoládégyár és a Gerbeaud cukrászda használta a XIX. század végén.
Aztán fokozatosan gépesítették a szaloncukor készítésének valamennyi műveletét (gépi táblázás, öntés, csomagolás). A leghosszabb ideig a csomagolásban őrizték meg a kézi munkát. Sok kis műhelyben még a második világháború után is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt a dekoratív édességre.
Mostanság különböző édességgyártók karácsony közeledtével ontják a szaloncukrok özönét.
A salonzuckerl szóból ered
Jókai még szalonczukkedlinek nevezte a szaloncukrot, ugyanis a cukorka neve a német salonzuckerl szóból ered. 1891-ben jelent meg Hegyesi József magyar-franczia szakács és vállalkozó A legújabb házi czukrászat című kézikönyve, amelyben tizenhétféle szaloncukrot ír le, így pl.: szalon-ananász czukorkák, szaloncréme-bonbonok, szalon-marasquin-czukorkák, szalon-pisztácz-czukorkák.
A budapesti Vendéglátóipari Múzeumban találhatunk régi szaloncukor-csomagoló sztaniolpapírokat harmincféle színben, és megcsodálhatunk egy "ricselő gépet" is. Ez a masina tulajdonképpen egy rojtozó gép, amellyel a szaloncukor papírját egy mozdulattal lehetett berojtozni.
A századfordulón és a két világháború között a cukrászok a sütemények mellett fagylaltokat, cukorkákat, bonbonokat és szaloncukrot is készítettek. A híres cukrászdákban nagy mennyiségű szaloncukrot készítettek az ünnepek előtt, volt hogy naponta 25-30 kg csokoládét is felhasználtak. A pozitív formákat átszitált rizslisztbe mártották, és az így keletkezett mélyedésbe öntötték a folyékony cukrot.
Amikor a cukor megdermedt és megszáradt, kivették és becsomagolták. A papírra angyalkákat ragasztottak, és már lehetett is a karácsonyfára akasztani. Persze nem mindenki engedhette meg magának, hogy csillogó cukrászdában vásároljon szaloncukrot a fára, ezért sokan otthon készítették el a csemegét. Ha van időnk és kedvünk, mi is készíthetünk házi szaloncukrot a karácsonyfára.